Legutolsó írásom arról szólt, hogy endometriózis bélműtétre várok. Sokan megkerestek privátban, hogy hogy sikerült, mi történt azóta, de a nagy nyilvánosság elé nem tártam. Nem volt egyszerű a felépülésem, ezért nem szívesen vertem volna nagy dobra. Senkit nem szerettem volna rémisztgetni, attól független, hogy azért ez az egész velem történetesdi nagyon ritka.
A műtétem elméletileg jól sikerült. Orvosom utána közölte, hogy ez bizony már fájhatott, mert iszonyat módon össze volt szűkülve a belem, nem sok hiányzott a bélelzáródáshoz. Mínusz 15cm-t vett ki a sigmabélből, mindemellett a méhizomfalból a megbeszélt dobókockányi darabka vágódott ki, s ami váratlan volt, bár abba nem kellett belemetszeni, az a hólyagomon lévő endometriózis volt. Innen lefejtegetéssel lejött a méhnyálkahártya. Sztómazsákot megúsztam, egy hét kórház, minden szuperul alakult. Otthon kezdődtek a bajok...
Haaaasmenéééés... Na, hát ezúton kérlelek mindenkit, hogy bármikor is antibiotikumot kell alkalmaznia, legyen az műtét vagy csak szimpla otthoni baciírtás, amellé szedjen bőszen probiotikumot!! Nekem ez elmaradt, akkoriban még nem volt ismeretes számomra a jelentősége. Hasmenésem nem ám szimpla kis mezei volt, sikeresen elkaptam a Clostridium Difficile nevezetű bactériumot... Ez egy iszonyat alljas, bitang dög. Sima otthonra felírt kapszulás antibiotikumot is legyőzte, melyet egy másik lórúgás nevezetű szer követett. Emellett már sikerült kiiírtani, na ja...röpke másfél hónappal a műtétet követően... igen, eléggé elhúzódott... Míg más ekkortájt már csak az emlékeiben őrzi a műtétjét, én még mindig csak szívtam. A székletem nem akart beállni a normálisra, ráadásul minden egyes alkalomkor vérzést is észrevettem rajta. Napi 6-8x ez a látvány azért eléggé aggasztó volt. Nem éreztem magam teljes értékűnek, mert nem a legkellemesebb életérzés, mikor elmész pisilni, de közben a hátsó fertályad is dolgozni kezd. Úgy éreztem, hogy konkrétan kitojom az életem. Orvosom szerint ez normális, idő míg a bél megtanulja újra a ritmust, amit el is fogadtam volna, ha nincs a vérzés rajta, aminek akkor sincs ott helye... 3x néztek aranyérre. Nem volt. Esküszöm úgy örültem volna akkor ennek a mindenki más által szidott végbéltájéki kis problémának, egy kitüremkedő érnek, hogy csak nah. Mert legalább általa meglett volna a panaszaim oka. De nem volt, így maradt a nagy kérdőjel. Vizsgálódások kezdődtek, mert lombikprogramra készültünk és nem akartam úgy menni rá, hogy vmi nincs rendben odabent. Voltam gasztroenterológián, ahol vmi enyhe antibiót kaptam, mondván az majd helyre tesz. Áh igen, eme jótékony szer megint megcsapott és ismét Clostridium fertőzés lett belőle. Voltam aszondja, hogy: vastagbéltükrözésen, 2x gyomortükrözésen, végül miután a vérzés helye továbbra sem volt meg, vékonybél kapszulaendoszkópiát is igénybe vehettem, plussz MR vizsgálat is volt a listán. Minden csupa-csupa negatív volt. Ez mind szép és jó, de honnan a vérzés? Így menni lombikra, ahol plussz hormonokkal tömnek és ki tudja mi lesz ha erre az ismeretlen vérzős panaszra rányomsz egy lapáttal? Nem volt egyszerű ezt az időszakot megélni. Ennyi orvososdi, fejük felett kiégett izzó képével és széttárt karok mellett megborult a betegségek iránti tűrőképsségem. Nagyon nehéz időszakot éltem meg én is és családom is, mert nyilván ők is aggódtak, hogy mi bajom van. Ahogy viszont teltek a hónapok és az állapotom nem rosszabbodott, szépen kezdtem belenyugodni, hogy csak nincs akkora gond velem. Próbáltam mantrázni magamnak, hogy biztos csak IBS-em van, mindez addig működött, mígnem közölték velem, hogy ahham, csak az nem vérzik. Köööössssziii. Pacsiii. Buktam a nyugiforrásom, már nem mintha nem tudtam volna, hogy igaza van a megmondónak. Miután továbbra sem volt orvosi akadálya a lombiknak, mert tényleg minden vizsgálaton átestem, hát belevágtunk... Spontán már előtte is próbálkozhattunk (volna) 4 hónapot, de köszi, mikor orvosról orvosra jársz, egyre mélyrehatóbban vizsgálnak, hogy mi a szösz van veled és az emésztőrendszereddel, akkor aztán pont nem csoda, hogy nem jön a gólya, a te házszámodat messziről jól elkerülve. Viszont minden jó ha vége jó, eljutottunk a kezdésig, vérvételek... Innen pörögtek az események, próbáltam a slozis ügyeimre nem koncentrálni, mely legalább annyiból javult, hogy a kezdeti 6-8 wczés, lecsökkent 4 körülire. Ezt a szintet 5hónap alatt értem el. Yeah... Úgy döntöttem nem figyelgetem magam (bár ez nem mindig jött össze). S mi történt? Na mi? Ezt másik bejegyzésben kifejtem, legyen elég most csak ez a vigyori: :)))))) (nem a sok bél és végtermék mondataim utánra szeretném ezt a hírt beilleszteni). A bónusz egyébként, hogy onnantól a bélvérzésem is elmúlt, jó fél év elmúltával a műtéthez képest. Totál extázis...Hurrrráááááá... Véégre felocsúdhattam a bajokból.
Azóta férjem egyik ismerősét is műtötték bélre! Hááát persze hogy utólag már én is nagy szájjal tudom közölni, hogy nyuuugiii, idő kell hozzá. Vérzés az nem ideális (az mai napig nem derült ki, hogy ugyan miért tette nálam tiszteletét), bár már nem érdekel, azóta betudom hormonálisnak (pedig megjegyezném mellékesbe, hogy a hormonsorommal sem volt problémám..). Tény, hogy nem vagyunk egyformák és vkinek több, vkinek kevesebb idő kell, hogy a bélrendszere újra megfelelő tempót vegyen fel, mert azért mégiscsak belevágtak egy hosszú-hosszú gépezetbe... Úgyhogy akik a műtét előtt állnak, nem megijedni az írásomtól, ez én voltam, minden eset más és más, s talán fele ennyi bajom nem lett volna nekem se, ha nincs már az eleje óta az a bizonyos bacillus. Mert aztán lehet az okozta nálam a nehezített felépülést. De franc tudja.
Összességében a műtéttel tényleg nem volt probléma! A lehető legjobb kezekben voltam. Azóta sem szedek semmi gyógyszert az endometriózisra, s nem mellesleg épp spontán kistesót várjuk. :) Ámde a további útszakaszunk sem volt könnyű. De erről majd később...
