Piáztam...No nem úgy általánosságban,hanem most.Én, aki kb. félévente iszok egy kicsit és abból sem kell sok. Péntek este van,párom dolgozik és úgy alakult,hogy ma takarítok, ami egyébként szombati procedúra szokott lenni. Végeztem,miközben belegondoltam,hogy más megy esti buliba a barátnőivel,míg én szépen itthon tengetem szinte minden egyes hétvégi estémet.Hogy zavar-e? Nem. Ezt én választottam. Én egy kényelmes emberke vagyok,aki ha teheti inkább magához hív fel barátnőket egy-egy csajos beszélgetős estére.
Barátnők...
Hm...
Sosem volt könnyű dolgom velük .Szeretem őket és talán ilyenkor értem meg azt, amit.Nem sok barátnőm van. Hogy miattam? Hát mesélek...
Könnyű természetűnek érzem magam. Könnyen kiismerhető, könnyen megnyíló, könnyen barátkozó.Mégis kevés igazán komoly barátnőm van.Beszélhetnénk itt felszínes kapcsolatokról, abból millió van mindenkinek,haverokról akikkel jóban vagyok,de igazi barátnő, akit ténylegesen ha hajnalban felhívsz,és itt nem arra szeretnék rávilágítani, hogy ki az akit felhívsz, hanem ki az akit fel mersz hívni, anélkül hogy csak egy pillanatra is átfutna az agyadon,vajon "nem lesz-e baj,hogy felébresztem"... Az igazi barátnőnél ilyen kósza gondolatok nincsenek.Na ezekből a barátnőkből van kevés.
Megint más kérdés,hogy több haveri barátnőm sincs nagyon.Valahogy az évek során leépítettem őket.Voltak osztálytársaim akikkel jóban voltam,de valahogy én mindig az igazi barátnőket kerestem. Azokat akik nem bántanak.Igen, merthogy lelkis vagyok. Helyesbítek: nagyon lelkis vagyok. Könnyű megbántani. Nem vajból vagyok, nem úgy kell ezeket értelmezni. Egyszerűen én tudom,hogy fordított esetben azt az adott szituációt hogy tálalnám egy másik félnek és valahogy hasonlóképpen várnám ezt magammal kapcsolatban is. Apukám mondta mindig azt,hogy annyi tiszteletet adj meg a másiknak, amennyit te elvársz saját magadnak! Ez nagyon belém ivódott. Rühellem a konfliktusokat, talán pont ezért, mert tudom,hogy valaki mindig sérül benne. Pl a múltkorában történt: állandóan hívogatnak különböző reklámokkal,rendezvényekkel kapcsolatban. Már nagyon unom. A telefon túl oldalán kérdeznek,hogy van-e pár percem. Nem,nincs. Akkor később visszahívnak.Nem,köszönöm,tudom miről lenne szó,kollégája már 2 hete hívott,vagy mittudomén, másik cégtől és nem érdekel az ajánlatuk.De hát hogy ez meg az... Reakcióm? -Hölgyem,tudom,hogy a munkáját végzi,nem akarom önre csapni a telefont,ez már egy kényelmetlen beszélgetés,szeretném ha elköszönnénk egymástól... Nem normális hozzáállás.Más simán rácseszi a telefont én meg még egy vadidegen ember lelkivilágát féltem.Kérdem én,engem ki félt?
Általános suliból eredhet mindez.Voltak ott bandázások,mint minden suliban.Vannak a menők,az alattuk levők,illetve azok akiket aláznak.Én a közép és az alázottak közé pakolnám magam.Kik a menők?Azok,akik azon kapaszkodnak fel az osztály csúcsára,hogy beszólnak másoknak,olyanoknak akikről tudják,hogy nem fognak visszaszólni, max mosolyognak kínos helyzetük miatt. Kik az alázottak?Akik nem akarnak és nem kívánnak mások piszkálásával fentebb jutni a ranglétrán. Igen,sajnos ez már az általános iskolában kezdődik.Az oviban még így ez kifejezetten nem igazán érezhető.Nálam volt,hogy akkori "kedvenc" osztálytársam Millónak szólított. Utáltam ha így nevezett,mert szerintem mindenkinek van keresztneve.El is mondtam neki. Csak azért is így hívott. Mára büszke vagyok a nevemre, sőt, szebb nevem van nála, az enyém legalább különleges, nem úgy mint az övé, ami kb minden 20. magyar vezetékneve. Az enyém a Bibliában is megtalálható mellesleg! :)
Talán ez volt az a pont,ahol én inkább magamba zárkóztam.Még ha nem is látványosan. Volt onnan barátnőm. Mai napig van.Voltam az esküvőjén,ő is lesz az enyémen. Ő már családos azóta, nyilván már kevésbé szoros a kötelék.Ő Cegléd,én Pest...
Gimnáziumban ugyanez a szitu. Krisztike az osztály "bohóca". Én így éreztem. Nem a stréberek közé tartoztam,de nem is a menők közé.Azok közé tartoztam aki ha mondtam egy poént, akkor "Ajjj,Krissz,hagyjad már!", kínos vigyorgás magamnak,vörösödés, míg ha ugyanazt a poént ellőtte egy másik menő csaj,mondjuk egy következő nap, akkor azon mindenki fetrengett a nevetéstől. Nem mondom,hogy mindig szar volt, mert ugyanakkor mégis szerettek. Főleg amikor összejöttem az osztály "kan"-jával. Onnantól valahogy másképp néztek rám. Bár nem tartott sokáig az a l'amour valahogy nem voltam már többé az a piszkálható Krisztike.Gondolkodtam másik sulin is. Igen,mert amilyen gyerkőc vagyok a mai napig, valahogy mégis túl gyermetegnek éreztem magamhoz a többieket.Számomra igen gyerekes ez a "más kárán fentebb emelkedni a ranglétrán". Talán ezt láthatta meg bennem anno az a srác is.Mert mást mit?Suli legjobb hapsija,pont velem?Érdekes...
S lőn mostanság.Kiszabadultam onnan. Kibírtam. Most volt egy volt osztálytársam esküvője. Gyönyörű volt.
Nem gondoltam hogy meghív. Ültem mellette úgy egy évet, jó viszonyban voltunk, mondhatni barátnők, csak ő inkább a menősebb csajok közé tartozott, de ő nem nézte le a többieket, ő az a fajta volt akit tiszteltél, mert szép, okos,és tádááám, valahogy ez a kasztrendszer egy kicsit szétválasztott bennünket. Mégsem annyira,hogy az esküvőjére ne hívjon meg...(Utólag itthon ezen el is sírtam magam, miután hulla fáradtan hazaérkeztünk.)
Van, hogy elgondolkozom rajta ,míg párom dolgozik és itthon vagyok egyedül, kitakarítom a lakást, tv-zek vagy éppen olvasok, vagy X-boxozok...de van hogy elkalandozok...nem akarok meghalni,de átfutott már az agyamon,vajon ha láthatnám a temetésem: kik jönnének el? Mit mondanának rólam? Gondolkoztatok már ezen? Persze aztán valami csoda folytán életre kelek, mindenki csodál, blah,blah...Nem vagyok befordulva,se nem vagyok depis...Csak az én agyamon futott már át ez? De most, ha már szóba került, ha ti belegondoltok, magatok után mit hagytok? Én is csak az után gondolkodtam el, mikor interneten körbement egy videó, egy poénnak szánt dolog, hogy több embert azzal vicceltek meg, hogy a saját temetésükre hívták meg őket...Rémes,de elgondolkodtató...
Milyen maradandót hagyunk magunk után?Folyton próbáltam az elmúlt évek során komolyodni,mert nem lehet egy ember ennyire "gyermeteg" 27 éves korában,mint én, tiszta lökött vagyok. 100% fiatalka, pedig lassan fel kéne nőni... De mégis,olyan jó... Jó érzés elmenni arra az esküvőre,ahol nem azért hívtak meg mert fodrászkodni is kellett- tudom,hiszen először úgy volt,hogy nem én leszek a fodrász-. Jó érzés volt hazaérkezni,és ráeszmélnem,hogy valamit mégsem csinálhattam rosszul, ha közel 10 év után is eszébe jutottam akkori barátnőmnek,akinek barátnője is ott volt,aki a menők közé tartozott és hulla jól éreztük magunkat egymással,s azóta is tartjuk a kapcsolatot, mert emlékeiben engem szeretett. Én ezt akkor másképp éreztem, de ezek szerint tényleg én vagyok túl érzékeny ahogy azt már írtam is... Jönnek az esküvőmre. Mindketten. Nem gondoltam volna, hogy szeretnek. Cukkolásaik közepette, de szerettek és szeretnek.
Mindezek ellenére nem volt nehéz gyermekkorom, Szüleim mindent megtettek értem. Jól neveltek fel. Kaptam frászt is ha megérdemeltem, de össze teszem a két kezem értük! Pedig néha nem látszik,hogy mennyire is szeretem őket! A hozzám legközelebb állók érdemlik ki azt a Krisztit, aki megmondja a tutit. Senkit nem merek megbántani, de tényleg senkit, kivétel Őket...Nem direkt, de náluk tudom kiadni a feszkót. Sajnálom.... Sok más emberrel kellene helyettük szoprán hangon elbeszélgetnem. De valahogy ez csak azokkal megy akiket igazán szeretek. Nem sokan láttak engem még férfiak szavaival élve "önkívületi állapotban", avagy amikor a nő elveszti a fejét és csak mondja és mondja és mondja...
Mamám, egy tündérbogár! Kis szerelmem,még ha nem is érzi mindig.Ránézek,és csodálom...84 éves!...egyemmeg....tesz-vesz-sürög-forog.Megyünk mama csajos napra, mi fagyizunk anyával,Te pudingozol... :) Papám már nem él. "Faszapapa". Amolyan huncut, jó fej vigyori papa. Milyen lenne ha ma is közöttünk lenne?Vagy Keresztapum... Ők ketten betegségben hunytak el. Igen,gondolok rájuk is sokat,bár ezt nem szoktam másnak mondani, még anyumnak sem. Sok mindenkire gondolok, másik nagyszülők,dédik... Ők látnak föntről bennünket? Szeretném hinni hogy igen ,de akkor mit nevezünk lélekvándorlásnak? Aki lelke "fölszáll", egy tanítás szerint újra leszületik egy másik testbe... Lehet újra élnek,valahol másutt. A "deja vu" érzés akkor akár egy másik életből is származhat ilyen alapon, legalábbis azt mondják. Kérdés,hogy miben hisz az ember. De ezt le lehet rendezni ennyivel? Egy kérdés és egy rakás válasz van rá? De talán ez is így van megírva, hogy az ember ne tudjon mindent. Agyunknak sem tudjuk kihasználni a 100% -át...
Párkapcsolatom: Számomra tökéletes. Mit hívunk tökéletesnek? Halak vagyok, full romantikus típus. Mondjuk azt, romantikus filmeken nőttem fel, amolyan tipikus szőke herceg fehér lovon...Volt egy ilyen párom,még a hajszín is egyezett, de nem volt elég, túl "nagypofás" voltam hozzá képest. Engem kordában kell tudni tartani. No nem rossz értelemben, de mellém kell egy vezéregyéniség. Furcsa. Furcsa hogy ezt írom, miközben jelenlegi és egyúttal végleges párommal kapcsolatunk elején pont ezért küzdöttünk meg egymással. Megkaptam az én kis oroszlánomat. Idő volt míg rájöttem, hogy nekem pont ez kell. Mert mikor vezéregyéniségre vágysz akkor az hiányzik, mikor megkapod akkor azzal nem tudsz mit kezdeni. Megvoltak a magunk játszmái. Megvoltak a magunk dilemmái. Túléltük. Immáron 7 és fél éve hogy együtt vagyunk, ééééss ugyan nem jelentem ki hogy napról-napra egyre szerelmesebbek vagyunk -nem azért mert nem így van, hanem mert erről van egy elméletem-, de szeretjük egymást és szeretnénk egymással leélni az életünket! Olvastam, hogy a szerelem, mint érzés, állítólag kémiai. Két-három év után az a bizonyos szerelem elmúlik. Azt vallom,hogy egy romantikus zeneszámnál,egy felidézett emléknél ez az érzés újra előtör. Aztán alábbhagy. Egyszer fenn,egyszer lenn. Számomra az az igazi, akivel a "kémiai" szerelem elmúlása után is, alias szürke hétköznapokon is ha ránézel, ki tudod mondani, hogy igen, Ő az, akivel az egész életemet le szeretném élni. Jóban-rosszban... Közhely, de lényegre törő megállapítás! Ő az. Voltak gondok, szeretnék optimsta lenni, de mai világban tudván tudjuk, hogy lesznek is gondok-de ne legyen-. Akár apróságok,akár nagyok, de együtt szeretnénk ezeken átmenni. Egy páron már keresztül mentünk. Nem volt könnyű,de áthidaltuk. Sokan elbuknának az ilyeneken. Mi megéltük, túléltük és boldogok vagyunk, készülünk az esküvőnkre. :) :) :)
Statisztika. Azt említette egy vendégem, hogy egy statisztika azt mutatja,hogy akik később házasodnak (több évnyi együtt járás után),azoknál gyakoribb a válás...Elmélkedtünk vajon miért lehet ez, hiszen én pont ezidáig úgy gondoltam, hogy akik kevesebb ideig jártak azoknál nagyobb az esély a szétválásra, pont azért mert míg dúl a "láv", addig házasodnak, aztán, hopp, mikor elmúlik, egyszerűbb számukra lelépni, mintsem megjavítani azt ami elromlott...Kilyukadtunk annál, miszerint akik sokáig várnak az esküvővel, azok talán azért mennek szét gyakorta hamarabb, mert X év eltelte után már eleve azért házasodnak, merthogy valamivel igyekeznek feldobni a kapcsolatukat, hátha az majd segít a már lapos mindennapjaikon.. Nem ítélkezem, mindenki élete más, biztos van ilyen is...Nálunk nem így van. Ez a közel 8 év úgy telt el, hogy ihaj. Mikor összejöttünk, 19 voltam,szinte tegnap volt. Nekem teljesen normális, hogy nem mentem hozzá 22-23 évesen. Nem gáz ha más ezt másképp érzi, de én azt gondolom most van a helyes időpont. Kell a házassághoz egy érettségi szint. Én, Mi, most értünk meg rá. LOVE BABY ! ! !
Vendégeim! Szegény vendégeim. Néha túl sokat beszélek. Abból kifolyólag, mint a már említett "életvitelem miatt" nem sok minden történik velem. Ha viszont valami eltér a szokásostól, akkor onnantól téma van...Van erre is egy elméletem. Amilyen a fodrász,ahhoz hasonló a vendége is. Na,nem. Itt sok vendégem tiltakozna. Úgy értem ezt, hogy pl egy punk emberrel nem biztos hogy sok hajfestési időt együtt tudnánk tölteni. Nem azért mert bajom lenne velük, hanem egyszerűen kell valami közös pont ami alapján eltöltjük azt a 2 órás szépítkezést egymással. Nekem mindegyik vendég fontos -ez itt a reklám helye :) -. Viccen kívül, én mindegyikőjükhöz kötődöm. Számomra ők nem csak egy vendég... Nem kereseti források. Nekem ők egy bizalmi kapcsolaton alapuló ismerősök, majdhogynem barátok. Megosztunk egymással információkat,akár magánéletbelit, akár csak úgy szimplán a hétköznapjaikat. Részese vagyok az életüknek. Gimnáziumtól-esküvőig-gyermek születésig-megöregedésig. Szeretem egytől-egyig mindegyikőjüket!
Újraolvastam soraim... Kihagytam pár embert az életemből,akik meghatározóak voltak. Itt van jelenlegi legjobb barátnőm. Neveden nevezlek Kriszti! Mindig velem vagy! Néha nem könnyű, pont az érzékenységem miatt. Akármilyen is vagy velem (határozott,nevelő hatású, vagy kedves baba),tudom,hogy szeretsz, és bármikor számíthatnék Rád!
Ott van gyermekkoromból Ottóóóóóó! Nem tudnám definiálni...Amikor középsuliban cukkoltak,hozzátok ha lementem Ceglédre a kis társaságunkba, Ti mások voltatok. Mi egy banda voltunk, ahol nem cikiztük egymást, vagy ha igen, akkor azt nem azért tettük,hogy felülemelkedjünk a másikon,hanem mert pusztán jót viccelődünk! Nagyon bírlak a mai napig tökfej, pont ezért, mert annyi szar hülyeség van mögöttünk!
Az EX, akinek köszönhetem, hogy megtanultam egy sor dolgot. Hogy azzá váltam ami vagyok, ugyanis fiatal éveimet te határoztad meg, Mindennek megvan a maga miértje.Mindig is jóban akartam lenni veled, de te ezt nem akartad megérteni soha. Egy nőnek az első szerelem az mindig is ott lesz egy külön kis helyen. Ugye csajok? Ez sajnos,de így van. Nem szerelem már ez, de az első. Ezt csak mi tudjuk lányok, ezt a lüke hapsik nem gondolják, ők ezt nem így érzik. Örülök,hogy az élet jelenlegi párom mellé sodort és ehhez az is kellett, hogy veled ne működjön a dolog.
Másik baráti barát, akivel hosszú-hosszú éveken át lelki társak voltunk egymásnak és azt vallottam,hogy igenis ha van férfi-nő barátság a földön akkor az a miénk. Elszakadtunk mi is egy ponton,egy barátnődön, mert őt zavarta a mi barátságunk: semmi baj, megértem, de miután gebasz volt köztetek órákon át beszéltük ezt telefonon, de mikor újra egymáséi lettetek leszartad a fejem. Elhiszem, fontos a szerelem, de azóta nem is próbálkoztál újra nálam,pedig ismersz,simán megértek mindent,de nem kerested újra a barátságom.Pedig értél volna nekem annyit, hogy újra beszéljünk. Fontos voltál nekem, nincs testvérem, de te valahogy báttyám voltál, és szar volt megélni, hogy te első adandó alkalommal eldobtál. Aztán próbálkoztam, de rájöttem, hogy miért is én rohanok mindig más után? Mindig ezt csinálom. Valahogy nem akarom észrevenni a dolgokat.
Ott vannak párom kollégáinak barátnői, akikkel ugyan ritkán találkozok újabban,de mégis jó tudni,hogy az egyébként nem túl népes baráti társaságomat erősítik.Köszi csajok!
Apropó,Barátnő!Barátnőm!Még mindig annak tartalak...Tudod Te kire gondolok! Egy kapcsolat nem mindig felhőtlen, mi éppen borús napjainkat éltük...Remélem mondhatom múlt időben... Bízom benne, ahogy ma már mintha mise történt volna telefonon, úgy tudunk tovább lépni a kapcsolatunkban...
Emiskéék akiket szintén nevén merek nevezni. 27 éves vagyok, de elmondhatom,hogy van több mint 40 éves barátnőm :) -pontos kort nem illik leírnom,de Emi szerintem jót fog mosolyogni a "40 éves barátnőmön"!
Igen,mert lehet kis "idióta",örök gyerek maradok,de valahogy most érzem azt, hogy mégis mennyi barátom van. Barátnőm leánybúcsúján is jó pár lánnyal szinte azonnal jó viszonyba kerültünk.Valamit mégiscsak jelenthet ez... Talán, annak ellenére, hogy jelentéktelen embernek véltem magam, mégiscsak érezhetném azt, hogy ez nem így van? Jó lenne. És tudjátok mit? Így érzem! És nem csak lenne...! Így is van!
Köszönöm Nektek,hogy Vagytok Nekem! Egytől-egyig!
Csókpuszi mindenkinek!
