Nem könnyű most megszólalnom, mégis megteszem. Megteszem, mert talán most tudom a legjobban átadni azt, amin keresztül mentem/megyek...
Endometriózisom és Inzulinrezisztenciám van, ezeket már így ahogy van említettem, bár akkor még nem tudtam hogy ez a repertoár bővülni fog még egy "családtaggal", mégpedig az Adenomyosissal.
Tudatosan írom őket nagy betűvel, mert bár betegség néven említik őket, én mégsem akként élem meg jelenlétüket. Számomra ők egy átmeneti állapotok, és ahogy a természetgyógyászom mondta: tanítanak engem, hogy amit talán idáig rosszul csináltam, arról térjek át egy másik, jobb útra.
Kezdem az elején.
Évek óta, talán már a kezdetek óta mióta "nővé értem" fájnak azok a bizonyos piros napok. Korom előrehaladtával ez egyre fájdalmasabb lett, bár évekig sakkban tartottam a fogamzásgátló tablettáimmal. Aztán egyszer csak úgy döntöttem pihentetem a gyógyszeres védekezési formát, majd később szedésének újrakezdése előtt párom azt mondta ne tömjem magam ilyenekkel, pár éven belül ugyanis jöhetne a baba. Megoszlanak a gyógyszer szedésének ilyesfajta kérdései, hogy baba előtt mikor ildomos abbahagyni, ámbár ha a pasi mondja, hogy nem zavarja az egyébként átlagosan férfiakat idegesítő "zsák" védekezési eszköz, ám legyen. Örültem, hogy nekem ténylegesen ilyen párom van, aki nem csak szeret, de ilyen téren is óv!
Nemcsak ezután, már fogamzásgátló mellett is kezdtek előjönni az "elsőnapos" fájdalmas görcsök, de akkor az még elviselhető volt. Tabletta nélkül az évek előrehaladtával egyre borzasztóbb lett. Az utóbbi években viccelődtem is vele, hogy "még ha a méhem fájna, no de a fenekem?!". Egy évvel ezelőtt ez odáig fajult, hogy menzeszem elmúltával még 3 nappal is éreztem azt a bizonyos végbéltájéki nyomást. Nem, nem fájt, de éreztem, hogy ott valami nem jó, így sürgősségi sebészetre mentünk (pont szombat volt). Kivizsgáltak, de nem találtak semmit, viszont említették a lehetséges endometriózist, hogy érdemes lenne ezen az útvonalon elindulnunk akkori nőgyógyászommal. Meg is tettük, hüvelyi ultrahangra küldött, ami akkor még negatív lett, így mondta persze amit már előzőleg is oly sokat hallottam tőle: "A menzesze mindenkinek fáj, nincs itt semmiféle gond..." (no komment)
Jelenlegi állapotomat durván 2 hónapja sikerült felfedezni. Azóta is tartó erős menzeszgörcs az első, második illetve már a menzeszt megelőző napon is gyötör, plusz a végbéltájéki fájdalom az még 1, másfél hétig marad tünetnek. Gyógyszert csak a görcseimre szedek, életem részévé váltak havonta ezen a 3 napon, miután nem nagyítok, gyakorlatilag egy kis szülést bonyolítok le minden egyes hónapban.
A sürgősségi ügyeleten kapták el az Endometriózisom jelenlétét. Miután vasárnap volt és határozottan fájt ott hátul, így úgy döntöttem nézzen meg valaki ott helyben, azonnal, viszont jelen esetben a nőgyógyászati sürgősségire mentünk.
Ott kaptam meg az első papíromat és ultrahang felvételemet róla, hogy a méhnyakam mögött egy 2,5 cm-es Endometriózis csomó látható. Ez volt az a pont ahol először összezuhantam, mert már egy évvel azelőtti olvasatomban az Endometriózis meddőséget okoz. Hangosan mondtam ki, mert a vizsgáló orvos hozzátette, hogy : -hat (okozhat). De aki ismer engem, az tudja, nekem ez már nem jót jelent. A feltételes mód sem tett nyugodtabbá, ugyanis azon az estén volt először az bennem, hogy talán el kellene hagynom a párom. A tudat, hogy miattam lehet nem lesz könnyű összehozni azt a valakit, akiről már évek óta beszélünk: ő a kislányunk/ kisfiúnk... (pillanat,de épp, nehéz...) ....... :'(
Szóval gondoltam elengedem, nehogy már elvegyem tőle ezt a lehetőséget, illetve egyúttal megmentsem magam a csalódástól, hogy talán idővel majd ezt ő teszi meg. Aznap este, mikor sírva előhozakodtam azzal, hogy nyugodtan elhagyhat, olyat mondott nekem, amit még soha senki: "Szeretlek, és veled akarom leélni az életem, akkor is ha csak örökbefogadott gyermekünk lehet!" (mindezt úgy, hogy nem vagyunk házasok, nem mondtuk még ki azt a bizonyos jóban-rosszban esküt Isten színe előtt. Nem köt bennünket össze papír, már akár másnap csomagolhatott volna, de ő akkor aznap este mégis ezt mondta nekem!) Nyilván mondtam neki, hogy ez persze még változhat, mert most még az elején vagyunk, nem is próbálkoztunk még, nem tudja/tudjuk azt, hogy valójában milyen a csalódás mikor minden hónapban ugyanúgy megjön az amit a legjobban nem várunk: a menstruáció. De nem tágított, jobban magához húzott, és akkor úgy aludtunk el, hogy éreztem, nem érhet bántalom, biztonságban vagyok.
Innen gyorsultak fel az események, Endometriózis specialistákat kerestem fel (ők nőgyógyászok ugyanúgy, csak azon belül már nagyon értenek ehhez, mert sajnos nem sok "mezei" nőgyógyász ismeri fel időben, miután nagyon tünete a fájdalmas menzeszen kívül nincs). Első dokim már említette annak lehetőségét, hogy miután a méhnyakam mögött van ez a csomó, könnyen lehet, hogy rákapcsolódott a bélre, és az mennyire nem jó hír lenne. Így ő laparoszkópiával először is körülnézne a pocakomban. Ha csak a méhnyakon van akkor azt szépen leszedi és ennyi, ha viszont már elérte a belet, akkor sajnos azzal olyanhoz kell fordulnom aki bél érintettségű Endometriózissal foglalkozik. Addig is elmondta, legjobb megoldás az lenne, ha még a lapar előtt teherbe esnék, mert akkor probléma kiiktatva. Viszont először is letisztázom, mi is az az Endometriózis: "
A név az „endometrium” szóból származik, amely a méh belső felszínét borító nyálkahártya. A méhnyálkahártya a menstruációs ciklus során minden hónapban felépül, és vérzés formájában leválik. Az endometriosis betegségben az endometriumhoz hasonló szövet elhagyja eredeti helyét, és megtalálhatóvá válik a szervezet más területein is, a méh üregén kívül. Ezt, a méh üregén kívül elhelyezkedő endometrium szövetet nevezzük endometriozisnak." Tehát ez egy egészséges szövet, rendellenes helyen, ami minden egyes havi vérzéssel ugyanúgy mint a méhben levő méhnyálkahártya, vérezni kezd, csak ebben az esetben nem tud a hüvelyen keresztül távozni, hanem ott ahol van, összenövéseket okoz a hasban. Ezért átmeneti meddőséget okoz, viszont nem lehetetlen mellette teherbe esni, ezért is kaptam azt a biztatást, hogy akár próbálkozhatnánk, mert ezzel megúszhatom a műtétet.
Közben másik doktornál is tiszteletemet tettem, aki végbél uh-ra küldött, mert abból meg lehet nagyjából állapítani, hogy hozzá van-e kapcsolódva a bélhez vagy csak szimplán közel van hozzá.
Itt ért a második hideg zuhany, amikor is kiderült, ez bizony Bélendometriózis és gyakorlatilag most a próbálkozásaink babával fölöslegesek lennének...
A tény, hogy nagy műtét elé nézek, és kimetszenek egy darabot a bélnek abból a szakaszából ami érintett, 3 napig letaglózott. Teljesen elvesztettem a lábam alatt a talajt, nem tudtam semmi másra sem gondolni, csak az ezzel járó rengeteg szövődményre, köztük akár a bél ideiglenes kivezetésére. Olyan mélyen voltam, amilyenbe el sem tudja magát képzelni az ember addig amíg egészséges. Egyik nap közlik a sürgősségin, hogy meddőséget "okozható" betegségem van, következő alkalommal babaprojectre intenek, tehát mégis újra elhiszem lehetek anya, majd 3. körben közlik a fájdalmas tényt, hogy jelenleg mégsem... Lelkileg ez az ingadozás annyira megtört, hogy ezen a ponton kerestem fel a "gyógyítómat", a természetgyógyászt akivel igyekeztünk egy kicsit másik irányba terelni a gondolataim. Nem vagyok teljesen az alternatív kezelések híve, mert szükség van orvosi segítségre is (ezt gyógyim is vallja), de hiszek benne, hogy amit kigondolunk és elhiszünk, azt bevonzzuk magunknak. Én ezektől a rossz gondolataimtól akartam szabadulni, szerettem volna ha megtanít kicsit kikapcsolni az agyam. Ugyan mondta nekem Cícú is és anyukám is, hogy mondjam el naponta többször, hogy nem lesz semmi baj, és akkor ez is fog történni, de véleményem szerint, ahhoz hogy ez így legyen nem elég csak mondogatni, el is kell hinnünk, át kell tudni éreznünk is azt amit kimondunk. Én nem tudtam elhinni, hogy nekem jól sikerülhet majd a műtétem, pedig mondogattam én, hogy "minden rendben lesz", hiába akartam, egy hang belül mindig megszólalt: "miből gondolod, hogy rendben lesz minden?". Totál kétségbeestem, hisz hogy hitessem el magammal hogy minden jól fog sikerülni, ha az agyam mást mond? A gyógyítóm segített abban, hogy ezt az egészet ne rosszként éljem meg, akármennyire is furcsán hangzik. Rossz úton jártam, elzárkóztam a gyermekáldás elől, hisz még egy nagy gyermeknek éreztem hozzá jómagam, így pár évig még tologattam volna az biztos, ha ezt nem dobja utamba a sors. Tanít, az élet valamire tanít!
Kezdtem elfogadni, hogy ez az Endometriózis van, igyekeztem megbékélni vele, bár a szövődményes félelmeim még bennem voltak. Hála a kedves, támogató és biztató családtagjaimnak, barátaimnak és nem utolsó sorban ugyanígy kedves, biztató, támogató vendégeimnek is, akik segítettek azzal, hogy végighallgattak, és nemegyszer elmondták: akármi is történjen műtét után, az csak átmeneti állapot, hamar túl leszek azon is! Így sikerült teljes mértékig elfogadnom a Bélendometriózisomat úgy ahogy van és már nem utálom. Sőt, mi több tisztelem, mert általa egy sor dologra jöttem rá: például hogy másképp éljem az életem mint eddig.
Időközben kiderül az Inzulinrezisztenciám, ami állítólag majdnem minden Endósnak van, ámbár mint kiderült az én étkezési szokásaimat tekintve (napi 2x ettem nagy adagot) ez még nem is csodálkozásra méltó. Nem volt egy felemelő érzés ez sem, miszerint végre elfogadom a helyzetem, erre társul még eme probléma is mellé, bár végül belátom ez is kellett hozzá, hogy életmódot váltsak. Erről írtam már bővebben, röviden annyit, hogy rendszeresen, teljesen egészséges ételeket eszem naponta többször, és hetente 3x sportolok/tornázok.
Ezen a ponton kiegyensúlyozottnak éreztem magam, hiszen akármennyire is nehéz volt ezeken keresztül menni, mégis megtaláltam az egyensúlyt, ráléptem arra az útra amit én még csak később választottam volna: elkezdtem vágyódni az anyaságra! Ez olyannyira erőt ad a rengeteg vérvételnél, megannyi vizsgálatoknál, hogy rájöttem, már nem félek a műtéttől hisz mindenből fel lehet állni, mert van cél, egy gyönyörű cél!
Ez a biztonság érzetem viszont tegnap ismét kicsúszott a lábam alól. Voltam ugyanis annál a nőgyógyászomnál aki műteni fog. A legeslegprofibb. Nem hittem volna, hogy tud újabb rossz hírrel szolgálni... Kezdődött a Bélendometriózissal, hogy kettő van egymástól távolabb így az eltávolítandó rész 10cm-ről felugrik 15-20 cm-re. Vizsgálat közben már rákérdeztem, hogy ez mennyiben rosszabb, azt a választ kaptam, hogy gyakorlatilag semmivel. Igazából találkoztam már egyszer egy lánnyal akinek kivettek szintén ennyi bélszakaszt, és éli világát, semmi panasza. Itt említeném meg fórumos barátnőimet, akik között szintén van Bélendometriózios, és úgyszintén jól érzik magukat a bőrükben, nem úgy mint azelőtt fájdalmas napjaikkal együtt. Szóval ettől a hírtől még nem roskadtam össze. Viszont amikor a méhizom falat vizsgálva mutatja az orvos, hogy sajnos lát ott is Endometriózist, akkor az már ütött. Nem egyből... Este otthon néztem meg, hogy mi ez a méhizom Endometriózis, hisz már tanulmányt írhatnék ebből, pedig ez számomra mégsem volt ismerős. Mert Endometriózis lehet a bélEN, petefészkEN, hugyhólyagON, méhtartószalagokON, hasfalON, tehát VALAMIN rajta, de méhizomban, amit ki kell úgyszintén vágni nálam? Ez este a kádban tudatosult, és ahogy megnézetem a leletemet, mégis milyen latin szavak szerepelnek rajta, ott volt az amitől mai nap teljesen szétestem. Adenomyosis. Ez is Endometriózis, csak ez benne van a méhizom falában, amit a dokim szeretne eltávolítani. Mármint nem Menit ( ő a méhem neve, én adtam neki, mert minden hónapban együtt szenvedünk, és különben is a méhünk a második énünk, miért ne lehetne neve), hanem "csak" azt a részt vágná ki, ahol Endometriózis szövetek vannak.
Most ez a rész van feldolgozás alatt, ami abban tevődik ki, hogyha szóba kerül ez a téma, akkor elsírom magam. Egy nőnek megélni azt, hogy hozzányúlnak-elvesznek abból egy darabot, amiben később egy csodát szeretne kihordani, bika érzés. Megélni azt, hogy ami idáig tartotta bennem a lelket, hogy még ha ki is vesznek egy bélszakaszt, utána jöhet a babánk, hisz mindez Őérte van, mégis egyre inkább halványodik ennek lehetősége, ez rendesen szétzúzott.
Megéltem megint azt a mélypontot mint az elején. A fájdalmam nagyon erős, hogy annak az embernek akit a világon az egyik legjobban szeretek, lehet önhibámból nem tudom majd megadni azt, amit más egészséges nő meg meg tudna. Sokan mondanák most biztos, hogy nem is lenne igazi férfi, ha most lelépne. Én azt gondolom ez nem férfi kérdése. Minden emberben benne van a gyermek iránti vágy, szerintem teljesen normális őserő irányítaná, ha azt mondaná, így nem vagyok jó neki. Nem lenne könnyű megélni, de valahol érthető lenne. De nem mondja, mert szeret, sőt sértett lesz, hogy egyáltalán hogy is feltételezhetek róla ilyet! Nyilván csak az a bizonyos "mélypont" váltja ki most belőlem ezeket az érzelmeket, amiket csak azok tudnak most velem átérezni akik egy cipőben járnak velem. Az én papíromon ez szerepel kezelés gyanánt: "Műtét utáni mielőbbi családtervezés javasolt!" Végeredményben ez jó hír. Műtétnél gyakorlatilag kipucolnak minden nem oda valót és reménykedhetünk a babában. Műtét után nagy lesz rá a lehetőségem, ugyanis ha az Endometriózist kitakarítják belőlem, akkor gyakorlatilag lesz egy új Menim (méhem). Kérdés még milyen kezelést javasolnak, mert Bél érintettségű Endometriózisnál a lombik a protokoll. Nem kell éveket végiglobbizni hogy eljussunk a lombikig, mert sajnos ezekben az esetekben ez az ajánlott. Mondják nekem az ismerősök, hogy akármi is lesz, adjunk magunknak próbálkozási időt, mert annyi ilyet lehet hallani/olvasni, hogy közben összejött természetes úton. Jelenleg viszont inkább nem agyalnék ezen tovább. Belefáradtam, mert mindig előre igyekeztem tervezni, hogy mi lesz majd, hogy lesz majd és mintha a sors most ezzel arra akarna tanítani, hogy "értsd már meg, ne tervezgess előre, mert úgysem úgy alakítom, akkor sem ha csinálsz a,b meg c verziót is..." Igen, Tervezgettem,mert fodrászként nem mindegy, hogy 2 hétig nem dolgozhatok, vagy 2 hónapig, esküvőnket elkezdjük-e szervezni, vagy inkább ne.
Jelenleg viszont úgy döntöttem, nem gondolkodom túl a műtétnél tovább a dolgokat. Az esküvővel, hogy mi lesz, már nem érdekel, mert sokkal de sokkal fontosabb most az egészségem, és az, hogy ha úgy alakul, akkor inkább a picire költsük azt a pénzt.
Hogy mi lesz nem tudom. Verziókat sem akarok már felállítani, mert végül tényleg mindig lesz d, verzió, amivel nem számolok.
Amit tudok, hogy régen nem tudtam elképzelni, hogy valaha anya lehessek. Féltem is tőle, hogy mi lesz ha valaha nem lehet gyermekem? Valahogy mintha megéreztem volna mindezt. Most viszont olyat érzek mióta kiderültek ezek a gondjaim, mint még soha. A mai letargikus állapotomból kezdek újra erőre kapni -mert felállok én ebből is- s valahogy olyan erővel kezdem újra magaménak érezni azt az érzést, hogy nekem igenis lesz gyermekem, hogy ezt leírni, megfogalmazni nem tudom. Nem akarni akarom, hanem tudom hogy így lesz, még ha nehezített pályán is kell haladnom érte.
Az Endometriózis visszajöhet ha hajlama van rá az embernek, ezért nehéz egy Endosnak teherbe esnie. Valahogy én mégis azt érzem, nekem ez az egész Endometriózis-Adenomyosis a műtétemmel lezáródik, és élhetem az életemet egészségesen tovább. Ezeket nem tudom betűkbe vetni, egyszerűen tudom és kész. Valami, vagy valaki érezteti velem!
Tudom, érzem, átélem gondolatban és elhiszem hogy valóssággá válik az, hogy mindezek után amiket leírtam, hamarosan következni fog ezzel kapcsolatban egy másik, örömtelibb hírű blogbejegyzésem.
Így legyen!
