Önkéntes.Először is definiáljuk a szót röviden,tömören: az a személy aki szabad akaratából segít ellenszolgáltatás nélkül.
Ennek tudatában kijelenthetem,hogy párommal ezentúl rendszeresen erősítjük majd az önkéntesek táborát.Hogy ez hogy tud kialakulni egy emberben?A történet a következő:
Egyik nap siettem haza,iszonyatosan éhes voltam és olyannyira fáztam,hogy azt leírni nem tudom.Hazafelé menet a házunktól nem messze láttam meg újra azt a két hajléktalant,akiket máskor is láttam már ott.Tudtam,hogy hazaérve jó szaftos pörköltöt fogok készíteni,már szinte a számban éreztem az ízét...Ekkor pillantottam meg őket.Már ott bevillant a kép,hogy ők is fognak abból a finomságból enni.Párommal leküldtem két jó adagot tésztával,hozzá kenyérrel.Remélhetőleg ízlett nekik.Megvolt a napi jó cselekedet.Elmeséltem anyukámnak,hogy egy vele korabeli hölgynek,akit olvasni látok szinte mindig,boldoggá és jóllakottá tehettem.Hétvégén csöngött a telefonom,miszerint anyukám is látott egy posztot,amin egy idős bácsika takarót,ennivalót kér a kutyáinak,másodsorban önmagának elhasznált,nem kellő ruhadarabokat.Ennyire ragadós a jó cselekedet.Pattantunk,mentünk együtt.Bácsika viszont sehol...Meglátogattuk azt a címet,ahol meghúzzák magukat,ott egyik társa jött ki.Átadtuk a ruhákat,kutyáknak a kaját,pár holmit a kutyák alá.
Maradt még nálunk pléd,hát szóba jött hazafelé,hogy valamilyen menhelyre el kellene vinni.
Már rég beszéltünk róla,hogy nekem Facebookon be van jelölve a Cocker-Rocker Spánielmentés Fajtamentő Egyesület.Szerettem volna hozzájuk kimenni,miután nekünk is két spánielfiúnk van.
Nem állíthatom magamról,hogy én egy annyira segítőkész ember vagyok.Nem,nem, rossz így ez a megfogalmazás.Segítek szívesen,de sosem mentem elébe a dolgoknak.Hajlamos voltam azt hinni,hogy majd jön a kríziskocsi és ad a fent említett hajléktalanoknak enni.Havonta adtam pénzt is a kéregetőknek,Facebookon rendszeresen osztogattam a szerencsétlen helyzetű emberek és állatok poszjait,mondván hogy ez is segítség,hogy eljuttatjuk az információt olyan embereknek akik ténylegesen tudnak segíteni.Nem volt kevés és pláne nem rosz cselekedet ez sem,viszont kint a spánieleseknél megerősödött bennem: ennél én többet szeretnék nyújtani.
Meg kell találni,ki miben érezné jól magát.Tavaly barátnőm égett a vágytól,hogy az árvízkárosultaknak menjünk ki segíteni pakolni a zsákokat.Iszonyat sajnáltam őket,de valahogy önmagamtól ez nem jutott volna eszembe.Nekem előbb voltak eszemben a kutyik,cicák,hogy őket kellene kimenteni csónakkal a házakból.Végül nem hívtak be(regisztrálni kellett) hál' Istennek volt rengeteg segítség,nem kellett több ember.
Ha megvan a késztetés és az az irányultság,hogy te kinek hogy szeretnél segíteni,akkor nincs is szebb annál,amikor úgy mész ki,hogy ezt tényleg te akarod és utána úgy fejezed be,hogy a végén még te töltődsz fel lelkileg.
Sok ember van vele úgy,hogy -Majd más aki ráér az segít. Senki sem ér jobban rá,ez az adott emberen múlik,mennyi időt tud rászánni.Lehet segíteni naponta,hetente,de akár havonta egyszer is.Vagy a még "kellemesesebb" reakció: -Miért segítenék,rajtam ki segít? Nem kötelező ez tény,de legalább ilyenkor inkább maradjon csendben az ilyen.Hidd el,ha nem keresnél annyit mint most,és kint lennél az utcán akkor lenne aki segít,de most hogy keresel x-ezret,persze hogy nem mennek oda hozzád egy tányér pörkölttel,mert nagyokat néznél és az hogy a mozijegyedet nem fizeti ki más,szerintem ez végképp normális.
Nem lehet erőltetni ezt tudom,NEM KELL önkéntesnek lenni,hiszen az elején leírtam,ez szabad akaratból történik és nem azért mert valakik rákényszerítenek,vagy hogy ciki,hogy te nem csinálsz semmit.Ezt érezni kell,odabenntről, mélyről.
Ha most nem is érzel késztetést,elég ha a jövőben kicsit jobban és rendszeresen odafigyelsz társainkra,állatainkra,már ezzel sokat segítesz.
Már az is jó érzés,hogy saját magad kis önkétese lettél...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése